Szabó Imre neve ma már szinte elválaszthatatlan a BEAC atlétikai szakosztályának történetétől. Ötvenöt éven át ülve ugyanazon a padon, több mint húszezer edzést tartva, egész életművével tanúságot tett arról, hogy mit jelent következetesen, rendületlenül végigvinni egy edzői pálya történetet. Az 1968-ban kezdődő út során nemcsak sportolókat nevelt, hanem értékeket is közvetített, és egy olyan közösségi lelkületet épített, amely generációkon ível át.
Az 1977-es év fordulópontot jelentett, amikor átadták az új atlétikai pályát a Bogdánfy utca 10. szám alatt. Ez a helyszín vált később otthonává azoknak a fiataloknak, akiket 12-13 éves korukban kezdett el nevelni Szabó Imre, és akik felnőttként világversenyeken képviselték a klubot. A folyamat sosem volt könnyű, különösen azokon az időszakokon, amikor az egyesület anyagi és szervezeti nehézségekkel küzdött.
Dr. Bácsalmási Péter szellemi örökségének átörökítése központi jelentőséggel bírt az edzői filozófiában. A Testnevelési Főiskola legendás alakja, aki 1968-ban tért vissza nyugdíjba vonulása után a BEAC-ba, olyan értékeket képviselt, amelyek ma is irányadóak. Az egymás iránti tisztelet, az alázat és a szavahihetőség nem csupán üres szavak voltak, hanem mindennapi gyakorlattá váltak a pályán és azon kívül is.
Az 1968 és 1981 közötti időszakot sokan a BEAC atlétika első aranykorszakaként emlegetik. Németh Angéla, Szepesi Ádám, Dr. Nagy György és mások sikerei olyan hagyományt teremtettek, amelyet nehéz volt folytatni, különösen amikor 1981-ben Bácsalmási Péter halála után egy évtizednyi zűrzavaros időszak következett. Az egyesületet ekkor összevonták a MAFC-al, ám az igazi BEAC-osok külön edzettek, fekete E betűs mezben versenyeztek még akkor is, amikor ezt tiltották.
A nehézségek ellenére Szabó Imre soha nem tért le a saját edzői útjáról. Mindig is fontosnak tartotta a versenyzők kímélését, elkerülve a túledzést, ami sokszor kiégéshez vagy sérülésekhez vezet. Ez a hozzáállás – amit ő maga úgy fogalmaz, hogy a versenyzők megmentője szeretett volna lenni – ma is meghatározza az edzői munkáját.
1993-ban Kelemen Endre vezetésével sikerült véget vetni a káosznak és újraéleszteni a szakosztályt. Az azt követő évtizedek során Gerendási Istvánnal és Szabó Anikóval szisztematikus utánpótlás-nevelés indult, amelynek gyümölcse megszámlálhatatlan bajnoki cím és olimpiai részvétel lett.
A BEAC-osok között létezik egy különleges kötelék, amely túlmutat a klubhűségen. Ez a láthatatlan szál összeköti azokat, akik valaha ezen a pályán edzettek, és áthatja mindennapi döntéseiket is. Olyan apró részletekben is megmutatkozik, mint amikor egy versenyző elkerüli a régi MAFC bejáratát, vagy amikor az elhivatottság olyan természetessé válik, hogy hajnali négykor is kivonulnak megfigyelni egy ló mozgását, hogy megértsék a tökéletes harmóniát és koordinációt.
Az 1500 méter, a 3000 méter akadály és a maratoni futás eredetileg azok a számok voltak, amelyekben a BEAC-nak nem voltak országos bajnokai. Szabó Imre fiatal edzőként pontosan ezekben a legnehezebb távokban akart kiválót alkotni. Idővel ezek a versenyszámok váltak a szívéhez legközelebb állókká is, hiszen mindegyikben benne rejlik valami különleges: a feszültség, a küzdelem és az emberi akarat határainak feszegetése.
A hűség végigkíséri ezt a történetet. Hűség a hazához, az egyesülethez és azokhoz az emberekhez, akik megtöltötték tartalommal az elmúlt fél évszázadot. Szabó Imre példája azt mutatja, hogy az elhivatottság és a következetesség milyen eredményeket hozhat, még a legsötétebb időszakokban is.
