A magyar munkaerőpiac egyik legkevésbé ismert, mégis jelentős költségtétele a rehabilitációs hozzájárulás, amelyet sok cég automatikusan befizet anélkül, hogy megvizsgálná a lehetséges alternatívákat. Ez a kötelezettség azokat a munkáltatókat terheli, akik nem vagy csak részben teljesítik a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatására vonatkozó törvényi előírásokat. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy aki nem alkalmaz megfelelő létszámban megváltozott munkaképességű dolgozót, annak fizetnie kell.
A szabályozás alapján azok a szervezetek, amelyek átlagosan legalább huszonöt főt foglalkoztatnak, kötelesek megvizsgálni, hogy teljesítik-e az öt százalékos foglalkoztatási kötelezettséget. Ha nem, akkor két lehetőség közül választhatnak: vagy foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű személyeket, vagy befizetik a hozzájárulást. A probléma sokszor az, hogy a döntéshozók még csak nem is vizsgálják meg, valóban fizetniük kell-e, vagy van-e olyan megoldás, amellyel elkerülhető a befizetés.
Számos vállalkozás esetében a rehabilitációs hozzájárulás olyan rutin költséggé vált, mint a közüzemi díjak vagy az adók, pedig ez az összehasonlítás nem feltétlenül állja meg a helyét. Míg az adókötelezettségek általában nem kerülhetők el, addig a rehabilitációs hozzájárulás esetében valódi döntési szabadság áll fenn. Mégsem él vele mindenki.
Az éves hozzájárulás összege éppen ezért nem elhanyagolható tétel. A jogszabály által meghatározott minimálbér és a foglalkoztatási hiány alapján kiszámított összeg könnyen elérheti a több millió forintot is nagyobb cégeknél. Ez az a pont, ahol érdemes megállni és átgondolni, hogy van-e értelme ezt a pénzt évről évre mechanikusan átutalni az állami költségvetésbe.
Sok HR- és pénzügyi vezető azért nem foglalkozik a témával mélyebben, mert úgy gondolja, hogy a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatása bonyolult, adminisztratív teher, vagy nem illik a cég profiljához. Valójában a modern munkaerőpiac és a támogatott foglalkoztatási modellek sokkal rugalmasabbak, mint ahogy azt sokan gondolnák. Léteznek olyan szakmai szolgáltatások és programok, amelyek segítik a vállalatokat a megfelelő munkavállalók megtalálásában, a munkakörök kialakításában és a jogszabályi megfelelés biztosításában.
A rehabilitációs audit pontosan arra szolgál, hogy feltárja ezeket a lehetőségeket. Egy ilyen vizsgálat során kiderülhet, hogy a cég valójában közelebb áll a kötelezettség teljesítéséhez, mint gondolná, vagy hogy milyen lépésekkel lehetne elkerülni a befizetést. Az audit nem csupán egy könyvelési technikalitás, hanem stratégiai eszköz, amely hosszú távon számottevő megtakarítást eredményezhet.
Természetesen vannak olyan esetek, amikor a befizetés valóban a legésszerűbb megoldás. Azonban ez legyen tudatos döntés, nem pedig egy reflexszerű válasz egy naptári eseményre. A költségoptimalizálás egyik alapelve, hogy minden jelentős kiadást rendszeresen felül kell vizsgálni, és a rehabilitációs hozzájárulás nem kivétel ez alól. Aki évről évre automatikusan fizet, az lényegében lemond arról, hogy alternatív megoldásokat keressen, amelyek nemcsak pénzügyileg, hanem társadalmi felelősségvállalás szempontjából is előnyösebbek lehetnek.
